Hogyan tároljunk jól a műhelyben? Barkácsolás

Hogyan tároljunk jól a műhelyben?

2017. április 20.

Ha az ember családi házba költözik, minden napra jut valami kreatív tennivaló. Képet kell rakni a falra, szeget kell beütni, csavart kell megszorítani, vagy fúrni egy lyukat, esetleg a kerti munkálatokhoz lesz szükség valamilyen eszközre. Mind-mind olyan feladatok, melyekhez gépekre, eszközökre lehet szükségünk. Ezek a munkaeszközök pedig helyet foglalnak, néha nem is keveset. Nem árt hát felkészülni az tárolásukra, hogy akkor is meglegyenek, mikor hosszabb használat után ismét elővennénk őket. Praktikusan érdemes gondolkodni, de hogy hogyan, az a következő sorokból derül ki.

Ha gyakrabban foglalkozunk fúrással, faragással, érdemes lehet kialakítanunk egy kisebb műhelyet, munkasarkot. Ezt megvalósíthatjuk a pincében, garázsban is, lényeg hogy a munkához szükséges megfelelő megvilágításról már előre gondoskodjunk. A sötétség ugyanis hatékonyan szegheti a barkácsoló kedvét. Egy jó munkasarokba mindenképpen szükségünk lesz egy munkapadra. A jó munkapad arról ismerszik meg, hogy stabil, masszív. Van úgy, hogy egy kisebb satupad sem árt, ebben az esetben jó, ha úgy választunk, hogy ezt is elbírja. De nem mindenki készül ilyen komoly munkákra. Gyakran az is megteszi, ha egy régi, de erős, kiselejtezett asztalt állítunk csatasorba. Sokaknál persze a helyhiány problémát jelent, így csak valami összecsukható megoldás jöhet szóba. Ugyan ez nem mindig garancia a teljes stabilitásra, napjainkra azonban megjelentek olyan masszív, felhajtható barkács-asztallapok, melyeken kisebb szerelési munkákat gond nélkül elvégezhetünk, majd gyorsan el is tűntethetjük.

Ha már megvan a munkapad, jogosan merül fel a kérdés, mik azok a szerszámok, amelyeket érdemes a kezünk ügyében tartani? Kisebb eszközök, kéziszerszámok azok, melyek nélkülözhetetlenek. Jó, ha ezek egy helyen, átláthatóan megtalálhatóak. Egy jó kalapács, több különböző méretben, csavarhúzók, köztük a csillagcsavarhúzóval és pár imbusz kulccsal sosem árt, ha van. Aki spórolni szeretne a hellyel, válthat a bit-készletre, mely cserélhető fejű csavarhúzót jelent. A nyél állandó, csak a hegyeket kell váltogatni. Tárolás szempontjából nagyon praktikus, de amint egyszerre lenne szükségünk több eszközre, máris kevésnek tűnhet a készlet adta szabadság. Így logikus, hogy nem lehet csak erre, vagy csak arra hagyatkozni. Márpedig ha minden méretből van otthon egy villáskulcs, pár csavarhúzó és fogó, az helyet fog foglalni. Jobb azonban, ha ott foglalja a helyet, ahol ez nem probléma, például a falon, vertikálisan. Erre talán nincs is megfelelőbb hely a munkapad feletti falfelületnél. Ez egyrészt kiválóan elérhető, a szemünk előtt van, és rendezetten, sorban helyezhetjük el rajta a szerszámokat.

Természetesen lehet kész paneleket venni erre a célra, melyen előfúrt lukakba kisebb szegeket, kampókat rögzítve meghatározhatjuk a szerszámok helyét. Persze erre a célra léteznek olcsóbb megoldások is. Ha magunk készítenénk valami hasonlót, gondolkodhatunk valami másban is. Nincs szükség hozzá egyébre, mint egy nagy fatáblára, például a nagyi régi kidobott gyúródeszkájára. Ha ebbe szegeket verünk, vagy facsavarokat hajtunk, egy, a célt ugyanúgy betöltő szerelvényfalhoz jutunk. Hétköznapi barkácsolóknak nincs is szüksége sokkal többre. Innen szükség esetén a lehető leggyorsabban lekapkodhatjuk a megfelelő eszközt. A felfüggesztésnél viszont ügyeljünk arra, hogy megfelelő teherbírású tipliket válasszunk, mert a sok szerszám már komolyabb súllyal rendelkezik, nem jó, ha leszakad.

De mi legyen a kisgépekkel, melyek nehezek, por és pára sem tesz jót nekik? Erre a célra nem árt, ha zárható szekrényekkel készülünk fel. Egyrészt érdemes arra gondolni, hogy ha kisebb gyermekeink, vagy unokák vannak a háznál, ne férhessenek hozzá mindenhez, nehogy kárt tehessenek magukban.

A vegyi anyagokkal, mint oldószerek, festékek, ragasztók ugyanez a helyzet. Erre a célra kiváló, zárható fém szekrények kaphatóak a legtöbb barkácsáruházban. Praktikus döntést hozunk, ha olyan gurulós boxokat választunk, melyek a munkavégzés helyére könnyen odagörgethetőek. Nyitott polcok esetén csakis a stabil, falhoz rögzített polcban gondolkodjunk.

Hogy mit tehetünk a kerti szerszámainkkal, mint a kapa, ásó, vagy a seprűvel, melynek nem tesz jót, ha a földre állítva tároljuk? Nyeles eszközök tárolására már kaphatóak olyan praktikus görgős tartóalkalmatosságok, melyek a falra, vagy egy szekrény oldalára szerelve biztosítják a seprűk, kefék, lapátok lógatott rögzítését úgy, hogy alattuk zavartalanul takaríthatjuk a padlót.

Egy műhely, barkácssarok mindig a kreativitás helyszíne, így az itt tárolt szerszámok elhelyezésére sincsenek szigorú szabályok, mindig az adott körülmények határozzák meg a legjobb megoldást. A leglényegesebbet, a biztonságot viszont soha nem szabad figyelmen kívül hagyni.