Érezd magad levendulamezőn! Így használd az év színét otthonodban Design

Érezd magad levendulamezőn! Így használd az év színét otthonodban

2018. január 4.

Új év, új szín, új otthon. 2018-ban a levendula az év színe, mi pedig csokorba szedtük, hogyan kelthetjük vele életre otthonunkat. Ha kisebb-nagyobb átalakításon gondolkodunk, nem kell tovább keresni. A megoldás az év színe és az újHÁZ Centrum praktikái!

Míg tavaly a belsőépítészet és a dizájn területét a púderrózsaszín uralta, addig idén a levendula indul hódító útjára. Neves szakemberek választották az év színének, mi pedig most csokorba gyűjtöttük, miként lehet ezt az élettel teli árnyalatot alkalmazni otthonunkban.

Eltérő árnyalatok találkozása

A levendula alapvetően a lila és a fehér összekeveréséből jön létre, de van benne egy kis kékes árnyalat is. Természetesen a színskálán számos különböző változat megtalálható belőle, köztük olyan is, amelyik vöröses beütést kapott. A gyerekszobák és az óvodák egyik kedvelt színe, nem véletlenül: semleges árnyalatnak tartják, ugyanakkor nyugtatóan is hat. A levendula remekül kombinálható különböző pasztellszínekkel, fehérrel, valamint a szürke árnyalataival. Annak érdekében, hogy a végeredmény ne legyen túlságosan rideg, érdemes narancssárgával, sárgával vagy pirossal ötvözni.

Az árnyalatot leggyakrabban a falakon használják, de könnyen túl sok lehet a jóból, ha minden irányból ez a szín vesz körbe minket. Érdemes a főfalat levendulával kiemelni, a többit pedig fehérrel vagy világosszürkével lefesteni. Ha élénkebb árnyalatot használunk, a végeredmény igazán látványos, vibráló lehet. Bármelyik színmélység mellett is döntsünk, csodásan kiegészíthető natúr árnyalatokkal és a fa természetes színeivel is.

Megfelelő kiegészítőválasztás

Ha királyi pompát, luxust és kifinomultságot csempésznénk otthonunkba, keressünk hozzá magas minőségű szöveteket, a fürdőszobába pedig válassz pihe-puha kiegészítőket! A hálószobában szaténnal kiegészítve a levendula egészen új dimenzióba repíti otthonunkat.

Ha nőies hatást szeretnénk elérni, párosíthatjuk a pink és a magenta árnyalataival, de törekedjünk arra, hogy az egyensúly ne boruljon fel! Túl sok élénk kiegészítővel a várt életteli lüktetés helyett sokkal inkább feszélyező, kényelmetlenül élénk színkavalkádot kapunk.

Igazi vintage birodalmat építhetünk a konyhánkba, ha a levendula árnyalatait a natúr fehérrel, a vidék motívumaival és a mező virágaival keverjük. Ha igazán merészek vagyunk, választhatunk ilyen árnyalatú konyhabútort, de fel is újíthatjuk a meglévő szekrénysorokat! Egy kis csiszolás, festés, lakkozás, némi decoupage, és máris újjászületett otthonunk egyik meghatározó helyisége.

Amennyiben a nappaliban nem tervezünk drasztikus változást, vagy éppen semmi kedvünk nincs egy nagyobb szabású átalakításba belevágni, a kiegészítőinket is lecserélhetjük. Használjuk a levendulát pasztellkékkel és szürkével, cseréljük le a kanapé fölötti festményt egy kékes árnyalatúra, húzzuk át a párnákat, terítsünk elé mintás szőnyeget – máris kaptunk egy vadonatúj nappalit, viszonylag kevés ráfordítással!

Inspirálódjunk, tervezzük meg az átalakítást, azután csapjunk bele a munkába! Az év színével biztosan nem lőhetünk mellé…