Jót tenni jó! - Életkörülmények javításában segítettünk

2018. április 27.

Az újHÁZ Centrum Magyarország egyik meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózataként fontosnak tartja, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében segítő kezet nyújtsanak azoknak, akiknek szüksége van rá. Most egy down-szindrómás hölgy életkörülményeinek javításában nyújtanak támogatást építőanyagok biztosításával.


Az újHÁZ Centrum és a Rádió 1 közös nyereményjátékot hirdettek áprilisban. A rádió élő, reggeli műsorába betelefonálóknak nem volt más dolguk, minthogy egy építkezéssel kapcsolatos kérdésre helyesen válaszoljanak, jutalmuk pedig egy ajándéktárgy vagy különböző értékű újHÁZ Centrum Ajándékutalvány volt. A játéksorozat utolsó betelefonálója azonban alapjaiban változtatta meg a játék kimenetelét: a humor helyett a felelősségvállalás került előtérbe.

Andreáról a műsorban kiderült: egyedül gondozza 46 éves Down-szindrómás testvérét, Renátát, akivel szerény körülmények között telnek mindennapjaik. A súlyos fogyatékkal élő hölgy egy nyitott, kedves személyiség, aki szabadidejének nagy részében rajzol és fest. Állapota azonban folyamatosan súlyosbodik, egyre gyakrabban kell mentális eredetű rohamokkal is megküzdenie. Andrea családjával együtt ezért úgy döntött, hogy saját lakrészt alakítanak ki testvére számára, ahol bár velük, szoros felügyelet alatt, mégis külön élhetnek, mindenki számára komfortossá téve a mindennapokat.

Az újHÁZ Centrum vezetőségét mélyen megérintette az utolsó nyertes története, ezért úgy döntöttek, hogy megduplázzák a nyeremény értékét hozzájárulva ezzel a család életkörülményeinek javításához. Nem volt ez másként a rádió műsorvezetőivel sem, élő adásban hívták fel Andreát és tájékoztatták arról, hogy nyereményének értéke a kétszeresére emelkedett.

A megható pillanatok az alábbi videón is visszahallgathatóak:

https://youtu.be/hjrieQO2JRQ?t=1h24m55s

"Édesanyámnak a halálos ágyán megígértem, hogy amíg élek, gondoskodni fogok a testvéremről, azt azonban sosem gondoltam volna, hogy egy nyereményjátéknak köszönhetően tudok majd komolyabb lépést tenni Renáta életkörülményeinek javítása felé" - mondja meghatottan Kuris Andrea, aki nagyon bízik abban, hogy az újHÁZ Centrum felajánlásának eredményeként meg tudják valósítani a garázs átalakítását és saját szobát, illetve fürdőszobát tudnak majd kialakítani beteg testvére számára.

Az újHÁZ Centrum a társadalmi felelősségvállalás jegyében Jót tenni jó címmel indított kampányt 2016-ban. Az építőanyag kereskedelmi vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet: országos hálózata a lokálpatriotizmus és az emberségesség jegyében milyen jó ügyek mellé áll. Így kívánnak másokat is motiválni arra, hogy közösségük aktív tagjaként tisztelettel és segítő szándékkal forduljanak egymás felé.


További híreink

Jót tenni jó! - Újra megszépül egy óvoda, indul az 5. Pöttöm Fürdő Program

„Jót tenni jó” kampánya keretében immáron ötödik alkalommal hirdeti meg a CSR Hungary-díjas Pöttöm Fürdő Programot az újHÁZ Centrum. A jótékonysági akcióban a győztes óvoda mosdóját többmillió forint értékben újítja fel a vállalat, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikót kap. A szervezők május 23. és június 30. között várják az önkormányzati fenntartású óvodák jelentkezését a pottomfurdo.hu oldalon, ahová a pályázati dokumentumok mellett egy olyan közös rajzot kell feltölteni, ami a gyerekek álomfürdőjét ábrázolja. Annak érdekében, hogy minél többekhez eljusson a program híre, ajánlani is lehet óvodát a honlapon. Arról, hogy melyik 11 pályamű kerül a döntőbe, idén is a közönség dönt, a győztest pedig a zsűri választja ki, amelynek az újHÁZ Centrum vezetősége mellett a program nagykövete, Kovács-Nyári Diána is tagja.

Tovább

Jót tenni jó! - Adománnyal segítünk újjáépíteni otthonokat

2020 decemberében földrengés-sorozat rengette meg a horvátországi Sziszek és Petrinya városát. Az emberáldozatokat is követelő katasztrófa következtében számtalan otthon vált lakhatatlanná, az újjáépítéshez pedig támogatásra van szükség. Vállalatunk ezért úgy döntött, hogy közel öt és félmillió forint értékű burkolattal segíti a károsultakat.

Tovább

Jót tenni jó - Mesés fürdőfelújítással segít Kovács-Nyári Diána és az újHÁZ Centrum

"Jót tenni jó” kampánya keretében ismét meghirdeti Pöttöm Fürdő Programját az újHÁZ Centrum, ahol idén a közönség dönti el, melyik 11 ovi jusson a döntőbe. Érdemes összefogni, hiszen a legtöbb voksot kapók közül választja ki a zsűri az abszolút győztest, akinek a vállalat egymillió forint értékben újítja fel a mosdóját, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikóval lesz gazdagabb.

Tovább