Jót tenni Jó! - Óvodásoknak varázsol álommosdót az újHÁZ Centrum

2019. május 6.

Az újHÁZ Centrum, Magyarország meghatározó országos építőanyag-kereskedelmi hálózata folytatja nagysikerű óvodafelújító programját. A tavaly útjára indított országos kezdeményezés, a Pöttöm Fürdő Program keretében felvállalták a gyerekek második otthonának, vagyis óvodai környezetüknek javítását. A pályázaton nyertes óvoda mosdóját egymillió forint értékben újítják fel, tíz másik óvoda pedig kültéri játszóházikót kap.


Pályázat célja

Az építőanyag-kereskedelmi hálózat több mint 20 éve partner az otthonteremtésben. Az elmúlt évek alatt több ezer felépített és felújított otthon létrehozásában nyújtott szakértő segítséget, ezért a Pöttöm Fürdő Program elindítását is abból a célból kezdeményezték, hogy az óvodások számára szebbé tegyék második otthonukat és a legkisebbek komfortosan érezzék magukat ott, ahol idejük legnagyobb részét töltik napközben. A programra minden hazai állami óvoda pályázhat, amelyik szeretné felújítani mosdóját. A nyertes óvoda egy mosdóját egymillió forint értékben alakítja át az újHÁZ Centrum, tíz másik óvoda pedig kültéri játszóházikót kap.

Pályázat ideje

Május 13-án indul újra a Pöttöm Fürdő Program, amelyben az óvodák június 30-ig pályázhatnak, hogy elnyerjék az újHÁZ Centrum egymillió forintos mosdófelújítását. A társadalmi felelősségvállalás jegyében vállalt cél, hogy a gyerekek által megálmodott mosdót alkothassa meg az országos építőanyag-kereskedelmi hálózat.

Pályázat módja

A pályázó óvodáknak egy részletes pályázati anyagot és az óvodások által közösen rajzolt képet kell beküldeniük, amely álmaik ovis mosdóját ábrázolja. A képeket feltöltik a www.facebook.com/pottomfurdoprogram oldalra, ahol bárki szavazhat rájuk. A tíz legtöbb szavazatot szerző óvoda színes kültéri újHÁZikó játszóházat kap ajándékba.

Pályázat elbírálása

A pályázat győztesét több szempont alapján választja ki a zsűri. Az óvodai összlétszám, a mosdó jelenlegi állapota, a felújítást motiváló tényezők és a Facebookon szerzett szavazatok száma mind szerepet játszanak majd a döntésben. A Pöttöm Fürdő Program nagykövete Szekeres Nóra műsorvezető, akinek legkisebb gyermek jelenleg óvodás. A zsűri tagjai az újHÁZ Centrum képviselői, Szekeres Nóra és Horváth Lóczi Judit képzőművész, grafikus, aki a színes gyerekrajzokból inspirálódva készít majd egy dizájnmotívumot a felújított mosdóba, hogy egy igazi álommosdót kaphassanak az ovisok.

Foglalkoztató füzet

A vállalat a kezdeményezés mellet az óvodákat és szülőket abban is szeretné segíteni, hogy a 3-6 éves gyermekek számára szórakoztató és fejlesztő feladatokon keresztül népszerűsítse az egészség megőrzéséhez szükséges alapvetően szükséges tisztálkodási rutinokat.

Az óvodáskorú gyermekek kedvenc elfoglaltsága egy-egy könyv fellapozása során a benne található játékos, színes feladatok megoldása. Ezekkel a foglalkoztató füzetekkel, ha csak néhány percünk is van, könnyen leköthetjük a gyermekek figyelmét. Próbára tehetik önmagukat, tudásukat illetve csiszolhatják ismereteiket, valamint kézügyességüket is fejleszthetik.” ismertette Dr. Rázsóné Szórády Csilla az újHÁZ Centrum ügyvezetője.

 

Weboldal: https://pottomfurdo.ujhazcentrum.hu

Foglalkoztató füzet: http://ujhazcentrum.hu/kiadvanyaink/egyeb/pottomfurdo-foglalkoztato

Pályázati ismertető: www.facebook.com/pottomfurdoprogram

Videó a 2018. évben megvalósult mosdófelújításról: https://www.youtube.com/watch?v=v1Ilpg6PV1c&pbjreload=10

További híreink

Jót tenni jó! - Újra megszépül egy óvoda, indul az 5. Pöttöm Fürdő Program

„Jót tenni jó” kampánya keretében immáron ötödik alkalommal hirdeti meg a CSR Hungary-díjas Pöttöm Fürdő Programot az újHÁZ Centrum. A jótékonysági akcióban a győztes óvoda mosdóját többmillió forint értékben újítja fel a vállalat, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikót kap. A szervezők május 23. és június 30. között várják az önkormányzati fenntartású óvodák jelentkezését a pottomfurdo.hu oldalon, ahová a pályázati dokumentumok mellett egy olyan közös rajzot kell feltölteni, ami a gyerekek álomfürdőjét ábrázolja. Annak érdekében, hogy minél többekhez eljusson a program híre, ajánlani is lehet óvodát a honlapon. Arról, hogy melyik 11 pályamű kerül a döntőbe, idén is a közönség dönt, a győztest pedig a zsűri választja ki, amelynek az újHÁZ Centrum vezetősége mellett a program nagykövete, Kovács-Nyári Diána is tagja.

Tovább

Jót tenni jó! - Adománnyal segítünk újjáépíteni otthonokat

2020 decemberében földrengés-sorozat rengette meg a horvátországi Sziszek és Petrinya városát. Az emberáldozatokat is követelő katasztrófa következtében számtalan otthon vált lakhatatlanná, az újjáépítéshez pedig támogatásra van szükség. Vállalatunk ezért úgy döntött, hogy közel öt és félmillió forint értékű burkolattal segíti a károsultakat.

Tovább

Jót tenni jó - Mesés fürdőfelújítással segít Kovács-Nyári Diána és az újHÁZ Centrum

"Jót tenni jó” kampánya keretében ismét meghirdeti Pöttöm Fürdő Programját az újHÁZ Centrum, ahol idén a közönség dönti el, melyik 11 ovi jusson a döntőbe. Érdemes összefogni, hiszen a legtöbb voksot kapók közül választja ki a zsűri az abszolút győztest, akinek a vállalat egymillió forint értékben újítja fel a mosdóját, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikóval lesz gazdagabb.

Tovább