Jót tenni jó! - Tüzifát adományozott a Piramis Építőház Kft.

2018. december 11.

A lokálpatriotizmus jegyében a Piramis Építőház Kft. életében már hagyománnyá vált a helyi jó ügyek támogatása, amely az ünnepek előtt még inkább előtérbe kerül a cég számára. Ennek részeként többek között minden évben nagy kaloda tűzifákkal megrakodva gördül ki raktárukból piros, darus teherautójuk. Idén sem volt ez másként, útjuk ezúttal öt, hátrányos helyzetű gödi családhoz vezetett.


A Piramis Építőház Kft. csapata a gödi Család és Gyermekjóléti Szolgálattól értesült arról, hogy a városban mintegy száz rászorulót tartanak nyilván, akik számára minden adomány jól jön. Közülük a kisgyermekes családok, valamint az egyedülálló idősek vannak a leginkább hátrányos helyzetben. Őket szerette volna támogatni az újHÁZ Centrum hálózatának gödi tagja, így végül öt családnak szállított tüzelőanyagot.

„Mindig igyekszünk megtalálni a módját annak, hogy az adott helyzetben mivel segíthetünk a leginkább. A tél beköszöntével egyik legfontosabb feladatunknak érezzük, hogy tűzifát adományozzunk a rászorulóknak” – nyilatkozta Juhász Attila, a Piramis Építőház Kft. tulajdonosa, az újHÁZ Centrum építőanyag-kereskedelmi hálózat Igazgatóságának elnöke.

Az enyhe időjárásnak köszönhetően a cég még a nagy fagyok előtt át tudta adni az öt nagy kaloda tűzifát, amely vélhetően karácsonyig elegendő lesz nekik a fűtéshez. A Piramis Építőház Kft. munkatársai örömmel vettek részt az átadásban és igazán megható pillanatokat éltek át a személyes találkozásokon a családokkal, amely bizonyítja, hogy a legjobb helyre kerültek az adományok.

„Lokálpatriótaként kiemelten fontos számunkra közösségünk szolgálata. Különböző korosztályoknak szóló, magas színvonalú kulturális eseménysorozat, fesztiválok és sportesemények megvalósulását segítjük Gödön és vonzáskörzetében, valamint támogatjuk a szociális és oktatási intézményeket, illetve még számos más kezdeményezést, amelyek a helyi jó ügyeket szolgálják” – emelte ki Juhász Attila.

Az újHÁZ Centrum a társadalmi felelősségvállalás jegyében „Jót tenni jó” címmel indított kampányt 2016-ban. Az építőanyag-kereskedelmi vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet: országos hálózata a lokálpatriotizmus és az emberségesség jegyében milyen jó ügyek mellé áll. Így kívánnak másokat is motiválni arra, hogy közösségük aktív tagjaként tisztelettel és segítő szándékkal forduljanak egymás felé.

További híreink

Jót tenni jó! - Újra megszépül egy óvoda, indul az 5. Pöttöm Fürdő Program

„Jót tenni jó” kampánya keretében immáron ötödik alkalommal hirdeti meg a CSR Hungary-díjas Pöttöm Fürdő Programot az újHÁZ Centrum. A jótékonysági akcióban a győztes óvoda mosdóját többmillió forint értékben újítja fel a vállalat, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikót kap. A szervezők május 23. és június 30. között várják az önkormányzati fenntartású óvodák jelentkezését a pottomfurdo.hu oldalon, ahová a pályázati dokumentumok mellett egy olyan közös rajzot kell feltölteni, ami a gyerekek álomfürdőjét ábrázolja. Annak érdekében, hogy minél többekhez eljusson a program híre, ajánlani is lehet óvodát a honlapon. Arról, hogy melyik 11 pályamű kerül a döntőbe, idén is a közönség dönt, a győztest pedig a zsűri választja ki, amelynek az újHÁZ Centrum vezetősége mellett a program nagykövete, Kovács-Nyári Diána is tagja.

Tovább

Jót tenni jó! - Adománnyal segítünk újjáépíteni otthonokat

2020 decemberében földrengés-sorozat rengette meg a horvátországi Sziszek és Petrinya városát. Az emberáldozatokat is követelő katasztrófa következtében számtalan otthon vált lakhatatlanná, az újjáépítéshez pedig támogatásra van szükség. Vállalatunk ezért úgy döntött, hogy közel öt és félmillió forint értékű burkolattal segíti a károsultakat.

Tovább

Jót tenni jó - Mesés fürdőfelújítással segít Kovács-Nyári Diána és az újHÁZ Centrum

"Jót tenni jó” kampánya keretében ismét meghirdeti Pöttöm Fürdő Programját az újHÁZ Centrum, ahol idén a közönség dönti el, melyik 11 ovi jusson a döntőbe. Érdemes összefogni, hiszen a legtöbb voksot kapók közül választja ki a zsűri az abszolút győztest, akinek a vállalat egymillió forint értékben újítja fel a mosdóját, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikóval lesz gazdagabb.

Tovább