Női vezérigazgatóval lép tovább a fejlődés útján az újHÁZ Centrum

2020. június 5.

2020 júniusától vezérigazgatóként folytatja Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának irányítását Dr. Rázsóné Szórády Csilla. Az igazgatóság döntését az elmúlt tizenötév töretlen fejlődése, a gazdasági környezet okozta kihívások hatékony kezelése és a következő időszak várt további fejlődése indokolták. A társaság tavaly több mint 68 milliárd forint árbevételt ért el, és a kedvezőtlen piaci helyzet ellenére az első negyedévben növelni tudta forgalmát.


Az elmúlt egy évtized töretlen gazdasági sikereire, folyamatos fejlődésére és meghatározó piaci szerepére tekintettel, az Új ház Zrt. igazgatósága vezérigazgatóvá nevezte ki korábbi cégvezetőjét, ezzel új korszakot nyitva a vállalat életében. Dr. Rázsóné Szórády mandátuma 2023 júniusig tart.

A frissen megválasztott vezérigazgató immáron másfél évtizede dolgozik az újHÁZ Centrum sikereiért. Az építőanyag-kereskedelmi hálózat működését öt évig gazdasági igazgatóként támogatta, ezt követően lépett elő cégvezetővé. Az elmúlt tíz évben stratégiai alapú gondolkodásával, az operatív folyamatok coaching szemléletű vezetésével elérte, hogy az 1997-ben családi összefogásból megalakult vállalat mára az ország egyik legjelentősebb építőanyag-kereskedelmi hálózatává nője ki magát.

A tulajdonosok bizalma, és az ezzel járó vezérigazgatói kinevezés nem csupán a tizenöt éve tartó munkám eredményeinek visszaigazolása, hanem a mellettem álló kivételes szakmai csapat elkötelezett munkájának elismerése is - mondta a vezérigazgató, hozzátéve: 2010-ben cégvezetőként és 2020-ban vezérigazgatóként is a gazdasági válságra adott válaszok, fejlődési lehetőségek megtalálása a legnagyobb kihívás.

Amikor tíz évvel ezelőtt recesszió sújtotta a világgazdaságot, az újHÁZ Centrum rá tudott cáfolni a piaci környezetre és tovább erősödött. Az elmúlt hónapok hasonló, ha nem nagyobb gazdasági sokkot okoznak a nemzetgazdaság, így az építőipar számára is, azonban ahogy egy évtizede, úgy most is sikeresen tudjuk kezelni a helyzetet” – mutat rá Dr. Rázsóné Szórády Csilla. A vezérigazgató úgy véli, stratégiai változtatásokra, gyors reagálásra és hatékony probléma-kezelésre volt szükség, de ennek ellenére számos lehetőségük van arra, hogy tovább fejlődjenek.

Tájékoztatása szerint az újHÁZ Centrum tavaly több mint 68 milliárd forint árbevételt ért el, és az ország 90 telephelyén mintegy 2 ezer embert foglalkoztat. Az idei első negyedéves adatok szerint minden régióban és Budapesten is sikerül stabilizálni a vállalat eredményét, forgalmuk közel 5 százalékkal növekedett.

„Hiszem, hogy az újHÁZ Centrum potenciálja alkalmas arra, hogy a kedvezőtlen környezet ellenére is tovább erősítse meghatározó szerepét a hazai piacon” – tette hozzá. Az építőanyag-kereskedelmi hálózat 2019-ben a HVG legnagyobb árbevételű vállalatait listázó TOP 500-as listájának 185. helyén szerepelt, az idei évtől kezdve pedig azon piacvezető vállalatok körét erősíti majd, melyeket női vezérigazgató irányít. Úgy véli, a következő időszakban különösen nagy hasznát veszi majd teamcoach képzésen szerzett legfrissebb tudásának, hiszen a valódi eredmények csakis elhivatottsággal, a munkatársakra való odafigyeléssel és a csapatban rejlő lehetőségek kiaknázásával érhetők el.

További híreink

Az Antao Kollekció: Harmatcsepp inspirálta tökéletlenség a Villeroy & Boch fürdőszobájában

A reggeli séta az erdőben sokak számára a nyugalmat és a harmóniát jelenti. A friss levegő, a csend és a természetes világosság mindenkit feltölt, és segít megtalálni a szellemi kiegyensúlyozottságot. Mostantól az Antao kollekcióval ez az érzés átültethető a fürdőszobába is. A kaschkasch tervezőpáros munkája révén a Villeroy & Boch egy új és lenyűgöző fürdőszobai kollekciót mutatott be, amely tökéletesen megidézi az erdei séták nyugtató hangulatát.

Tovább