Pincék biztonságos zárása Barkácsolás

Pincék biztonságos zárása

2019. január 2.

A tél bekövetkeztével a pincéket is kevesebbszer látogatjuk. Legtöbbször csak a munkánk eredményét szeretnénk élvezni és azért megyünk ki, hogy a finom bort, pálinkát, gyümölcsöt magunkhoz vegyük. Sajnos, ezt a betörők is tudják, akik munka nélkül akarják élvezni a gasztronómia eme finomságait. Jelen cikkünkben arról lesz szó, miként védhetjük mechanikusan pincénket.

Ezt számtalan módon megtehetjük. Alapvető elvárás a fizikai védelem megléte. Téli estéken, amikor üres a szőlőhegy, néptelen a környék, az elkövetőnek lehetősége lesz ráérősen bajlódni az akadályokkal, hisz ilyenkor még a zajra sem kapja fel senki a fejét. Érdemes tehát a behatolási lehetőségeket és azok gyengeségi fokát számba venni.

Ami támadási felületet képezhet:

  • ablak
  • ajtó
  • fal
  • tető
  • kerítés

A legtöbb pincéhez a tetőn át is hozzá lehet férni. Nyilván nem érdemes minden egyes cserepet lecsavarozni, bár kétségtelenül hatásos megoldás lenne, inkább arra kell figyelni, hogy amennyire lehet, a tető elérését nehezítsük meg. Sokan a pince mellé fektetik a létrát, így az elkövetőnek ez rögtön rendelkezésére is áll. Ezért ezt mindenképpen vigyük be az épületbe, vagy láncoljuk ki, hogy a hozzáférés nehézkes legyen. A padlásfeljárót is zárjuk el, hogy ha valaki a tetőn érkezik, ne tudjon könnyen bejutni az épületbe, illetve a pincébe. Jó megoldás lehet, ha a pincelejárót eltorlaszoljuk lentről. Ez természetesen akkor igaz, ha belül van a padlásfeljáró, nem kívül.

Az ablakok mechanikus védelme szintén fontos. A legegyszerűbb, ha gondosan felszerelt erős ráccsal védjük azt. A rácsozat lehet kívül, vagy a régi épületeknél a két ablak között. Ez utóbbi megoldás azért is jobb, mert a korrózió kevésbé teszi tönkre. A redőny ebben az esetben nem nyújt elegendő védelmet, ahogy a zsalutábla sem. Bár az utóbbi egy megfelelő zárral és zsanérral, erős fatáblából készítve hasznosabb megoldás. Jó minőségű ablaknál akár betörésvédelmi fóliát is alkalmazhatunk, csak ne ez legyen a fő védelem, viszont kiegészítésnek kétségtelenül jó lehet.

Nagyobb értékek, így gépek, hordók elvitelére a bejáratot fogja használni a betörő. Éppen ezért ennek biztonságos zárása igen meghatározó kérdés. Az ajtó minősége és állapota mindig legyen megfelelő. Az ajtókeret a falban stabilan rögzített legyen. Az ajtótábla erős, minőségi zsanérral csatlakozzon az ajtó tokjába. Jó szolgálatot tesz egy külső rács is. A zárból minőségit vásároljunk és jó az, ha több ponton véd, vagy akár több zárat is alkalmazzunk. Ne felejtsük el, hogy a behatolónak sok ideje van és zajonghat is, mert a környéken nemigen lesz senki. Ennek ellenére nem gondolnánk, hogy a legfelkészültebb betörők szakosodnak a pincékre, ezért minden nehezítés hasznos lehet. A zárszerkezet mechanikája és kulcsa is legyen profi. Ügyeljünk arra is, hogy mind a zár, mind a zsanérok, és adott esetben a lakat is nehezen hozzáférhető legyen. Legjobb, ha a szerkezet süllyesztett. Hasznos megoldás egy kiegészítő fém ajtó cilinderrel, vagy egyéb zárvédő lemezzel. Lakat esetében lehet olyan megoldást is vásárolni, ahol a lakat egy része lemezzel védett, ezzel nehezítve a levágást, leverést. Fontos, hogy a rögzítő csavarok se legyenek elérhetőek, legalábbis könnyen ne.

A falak az igazi gyenge pontjai egy pincének. A legtöbben nem is gondolnak bele, hogy a vályogfalat kibontani egyszerűbb, gyorsabb, csendesebb és kevésbé igényel szakképzettséget, mint a fenti behatolások bármelyike. Egy csákány szükséges és már be is jutottak. Ezért mindenképpen érdemes a fal mellé állítani, a nagyobb üres hordókat, súlyosabb eszközöket, préselőt, kádakat stb., ezzel is nehezítve a dolgukat.

Az értékes holmikat, nagyobb értékű gépeket, mint a kapálógép, fűnyíró, kádak, hordók, présgép stb. az elkövető a legegyszerűbb módon kívánja elvinni, tehát a legközelebb áll az ajtóhoz kocsival. Ezt megnehezíteni egy jó kerítéssel lehet. A kerítés a behatolást csak minimálisan fogja lassítani, viszont a kocsiba való bepakolást már jelentősen. Ezért érdemes egy komolyabb kaput beiktatni. Ez azonban igen költséges és csak az autóval való egyszerűbb bejutást gátolja. Érdemes a területet úgy kialakítani, hogy egy út vezessen oda, így azt érdemes egy jól rögzített lehajtható „parkolóőr” segítségével eltorlaszolni.

Sajnos ezen megoldások kétségtelenül nem jelentenek 100%-os védelmet, de a látványosabb beruházások megtérülhetnek, hiszen a pitiáner bűnözőket a látvány esetenként távoltarthatja. Ha teljesen megakadályozni nem is tudjuk, legalább nehezítsük meg a dolgukat!

Írta: Szalay Csaba – Dipl.Építész