6 + 1 tipp az otthoni suli kialakításához Design

6 + 1 tipp az otthoni suli kialakításához

2020. március 20.

Eddig gyerekcipőben járt Magyarországon az e-learning, azaz az otthoni tanulás intézménye, és jellemzően a felső- és felnőttoktatásban volt csak jelen, nemrég azonban az általános és középiskolások is kényszerhelyzetbe kerültek. Az otthoni iskola a mindennapjaink részévé vált – még ha egyelőre csak átmenetileg is.

A jelenlegi szituáció nem kis kihívás elé állította az oktatókat és a diákokat egyaránt, ám a technikai feltételek megteremtésén túl, szenteljünk figyelmet a megfelelő tanulókörnyezet kialakítására is! A felnőtteknek sem könnyű alkalmazkodni az új helyzethez és home office-ban megfelelni a munka kihívásainak, egy iskolásnak ugyanez a tanulás terén, ugyanolyan emberpróbáló kihívás. Minél fiatalabb a gyermek, annál inkább.

A lecke megírásához, megtanulásához optimális esetben, valószínűleg eddig is volt egy íróasztala minden diáknak. Most azonban a napközbeni oktatáson is otthonról vesznek részt a tanulók. Hoztunk néhány tippet arra, hogyan alakítsuk ki gyermekünknek a megfelelő feltételeket ehhez.

1. Jelöljük ki a tanuló- és munkaterületeket!

Legyen a lakásban mindenkinek, aki ebben az átmeneti időszakban otthon fog dolgozni, vagy tanulni egy saját kis munkaterülete, ahol a feladatait nyugodtan, a többiektől a legkevésbé zavartatva elvégezheti! Ezek a helyek kizárólag a feladataink elvégzésére szolgáljanak! Ne legyenek itt a gyerek játékai, szórakoztató eszközei.  A környezet legyen letisztult, mellőzzük a túl sok, a figyelem elterelésére alkalmas kiegészítőt!

2. Fény és szellőzés

Válasszunk olyan helyet a tanulósarok kialakításához, ahol a nap lehető legnagyobb részében, természetes fényben történhet a tanulás. Az asztalt az ablakhoz képest úgy helyezzük el, hogy írás közben ne vessen árnyékot a gyerek keze a füzetre. Legjobb, ha pontosan az ablakkal szemben ülhet a gyerek, de vigyázzunk! Ha túl sok, számára érdekes dolog történik az üveg túloldalán, fordítsuk inkább az asztalt az ablakra merőlegesen! Ezzel ki tudjuk védeni, hogy felesleges dolgokra fordítsa a figyelmét és elkalandozzon a tanulásra fókuszálás helyett.  Legyen a tanulásra kijelölt szoba megfelelően szellőztethető, és két tanóra közt a szünetben, nyissunk pár percre ablakot, hogy a benti levegőt frissre cseréljük, ezzel is segítve a kis nebulók koncentrálási képességét és éberségét.

3. Asztal, szék, szekrények

Ezek az alap bútorok eddig is a tanulósarok elemei voltak, most azonban több tankönyv és füzet van otthon minden gyereknél, esetleg olyanok is, amelyeket eddig az iskolában használtak. Alakítsunk ki az összes taneszköznek egy helyet, ahol tantárgyanként kategorizálva szépen sorba is rendezzük őket. Törekedjünk arra, hogy a gyerekek meg is tartsák a rendet az iskolai holmik közt. A szék és az asztal magassága és kialakítása feleljen meg a gyerek életkori sajátosságainak és biztosítsanak helyes testtartást!

4. Segítő színek, inspiráló dekorok

Ha eddig fehér volt a gyermek szobájának a fala, ahol tanul, kifesthetjük például zöldre, amelynek árnyalatai kellemesen nyugtatnak és segítik a tanulásra történő összpontosítást. Ha nem tudunk falfestéket házhoz rendelni, használhatjuk a gyerekek temperáját, vagy akril festékét is, valami kreatív dekoráció megalkotásához, akár közösen az iskolásunkkal együtt. A rajztanár biztosan üdvözölni fogja a megoldást, ráadásul szuper családi program is egyben közös alkotás.

5. Következetes napirend

A tanulóidő szigorú és következetes betartása nagyon fontos, ebben a kisebbek még bizonyosan szülői segítségre szorulnak. Ragaszkodjunk hozzá, hogy minden nap ugyanabban az időben felkeljen, megreggelizzen, felöltözzön a gyerek és kezdje el a napi feladatait megoldani, mintha csak az iskolában lenne. Ebéd után egy kis pihenést követően jöhet még egy kis munka, aztán a jól megérdemelt lazítás. Ha több gyerek is van, akik közül van olyan, aki még nem iskolás, kicsit nehezebb dolgunk lesz, ha nyugodt körülményeket szeretnénk biztosítani a nagyobbaknak. Igyekezzünk a tanulás ideje alatt őt is csendesebb tevékenységekkel lekötni, például rajzolás, színezés, építőkocka, puzzle.

6. Csempésszük be a külvilágot!

Egy saját kezűleg dekorált kaspóban elhelyezett zöld növény, máris jobb kedvre deríti az embert, így a gyerekeket is. Tompítja a bezártság érzetét, hiszen egy kis darab ott van a természetből az asztal sarkán. Emellett gondoskodásra, felelősségre is nevelhetünk vele – és mégiscsak kisebb teher mindenkinek, mint egy kisállat.
A legnehezebb talán a szociális kapcsolataink beszűkülése, amely egy kisiskolás, vagy tinédzser számára még inkább megterhelő lehet lelkileg. Akasszunk a falra egy kis parafatáblát, vagy készítsünk tablót gyermekünkkel közösen, az osztálytársainak, iskolai barátainak fotóiból, vagy a közös nyári táborozásról.

+1 Közösségi élményt!

Talán mindannyiunknak azt a legnehezebb most mentálisan megélni, hogy szinte teljes elszigeteltségben telnek a napjaink. Egy fejlődő, a szocializációja elején járó iskolásnak ez talán még hatványozottabb probléma. Hiszen lehet, hogy még éppen csak beszokott egy új osztályközösségbe, a kényszer most kiszakította onnan. Segítsünk azzal, hogy minimum heti rendszerességgel beszélgethessenek a gyerekek osztálytársaikkal! Remek ingyenes alkalmazások találhatók az interneten, amelyekkel akár tucatnyian is tudnak egyszerre kapcsolódni egymáshoz. A digitális detoxnak nem most van itt az ideje! Engedjük a tanuláson kívül, emberi kapcsolataik fenntartására és ápolására is használni gyermekeinknek a telefonokat és számítógépeket!