Házépítési kisokos kezdőknek Építkezés

Házépítési kisokos kezdőknek

2020. február 23.

Bízzak mindent a generálkivitelezőre, vagy vegyek magam is részt a kivitelezés szervezésében? Ma talán az egyik legnagyobb kérdés a tervezés után, hogy ki építse a házat. Esetleg mi, építtetők is vegyünk ki nagyobb részt a munkákból, vagy pedig bízzuk az egészet generálkivitelezőre. Erre a kérdésre keressük a választ következő cikkünkben.

Az építkezők helyzete 2020-ban

Azok az építkezők, akik ma még a terveztetés előtt állnak, leginkább arra a kérdésre szeretnének választ kapni, hogy mekkora terhet ró majd rájuk az építkezés lebonyolítása. A teher alatt leginkább a minimálisan szükséges befektetett időt és anyagi ráfordítást értik. Pont ez a két tényező, amiben az emberek többségének ma szinte fogalma sincs az építkezést illetően. Miért is van ez? Leginkább a fiatalabb generáció, tehát azok a 30-és 40 éves kor közti párok és családok (akik egzisztenciálisan már jobb helyzetben vannak) képesek leginkább nekiállni az építkezésnek. Ha belegondolunk, új házak építésével leginkább csak az utóbbi években találkozunk ismét nagyobb mennyiségben. Előtte viszont hosszú évekig alig láttunk valami újat.

A legutolsó gazdasági világválság idején pangott az építőipar. Ez egyben azt is jelenti, hogy a most építkezni vágyó generáció hosszú évek után az első, aki ilyen nagy fába vágná a fejszéjét. A tapasztalatszerzésen alapuló információ áramlása az építőipar egykori beragadásával részben megszakadt, hisz az építési láz inkább két generációval korábban lángolt. Megbízható, ismerősi körből ma még kevés információ szerezhető meg, más kárán ma nehezebb tanulni. Ez a helyzet pedig a generálkivitelezőknek kedvez.

Az építkezés egymásra épülő munkafolyamatok sorozata

Ha 2020-ban kíván építkezni, szerencsés, ha már a kezei közt tudhatja a háza terveit. Aki már itt tart, a tervezőkkel való konzultációk után levonhatta azt a következtetést, hogy az építéshez komoly szakértelemre, illetve pontos időtervre van szükség. Ugyan mindenki hallott már kalálkában felépített családi házakról, de ne feledjük, ezek legnagyobb előnye a költségtakarékosság volt. Az idő és a pontosság nem volt olyan komoly elvárás, mint ma. Míg tíz-húsz éve még jóval kevesebb építőanyag volt megtalálható a tüzépeken, addig mára nem csak az a kérdés, hogy tégla vagy beton falazat készüljön, hanem az építés szinte minden egyéb területén rengeteg választási lehetőségünk van. A kérdés nem is az, hogy mit választunk, hanem inkább az, hogy a mester mire képes.

A minőség nem garantálható kizárólag abban, hogy a legjobb építőanyagot vesszük meg. Hiányzó szakértelem mellett az összminőség jó építőanyagokból akár is rosszabb is lehet, mint egyszerűbb anyagokból, de megfelelő szakértelemmel építve. Tovább árnyalja a képet, hogy már nem csak a szerelemben kell passzoljon a kémia, hanem az építőanyagok közt is. Bizonyos építőanyagok ugyanis nem építhetők össze bármivel, mert ez kritikus károsodáshoz is vezethet. Ebből az is következik, hogy ma minden mindennel összefügg. Aki ezt építtetőként kicsit is nem látja át, vagy nincs ideje az alapos informálódásra, mindenképp jobban jár egy generálkivitelezővel.

A koordináció és a garancia

Ma olyan időket élünk, hogy a hirtelen építési kedv szinte teljesen lekötötte az iparosokat. Szakemberhiány lépett fel, így minden mestert meg kell becsülni, akinek szabad kapacitása van. Mivel a kivitelezők hónapokra előre be vannak táblázva, egyik napról a másikra kevésbé valószínű, hogy egykönnyen találunk magunknak valakit, aki nem csak elvégzi a munkát, de még a minőségre ügyel.

Ha semmiképpen nem szeretnénk a végtelenségig elnyújtani a kivitelezés hosszát, érdemes generálkivitelezővel számolni, hisz az ő érdeke is azt diktálja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt lezárhasson egy projektet, hogy a szigorúan betervezett következőt elkezdhesse. A kivitelezők szoros programbeosztása szinte garantálja, hogy mind kellő tapasztalattal rendelkezik, és nem utolsó szempont, hogy generálkivitelezés esetén jobban érvényesíthetjük garanciális panaszainkat, melyek az esetleges hibás kivitelezésből származnak.

Verseny az idővel

Ha már a generálkivitelező megbízásából származó sok-sok előnyre rávilágítottunk, nem titkolhatjuk el a jelenlegi állapotok árnyoldalát sem. Mivel ma csak úgy sorakoznak a megbízók kivitelezőket keresve, ne számítsunk jó alkupozícióra. Ma, mikor az építőanyagárak napról napra változnak, a generálkivitelező is gyakorta igazítja árait a kereslethez. De azt is fontos tudni, hogy egy kivitelező jobban kiismeri magát az építőanyagárak útvesztőjében, és kedvezőbb építőanyagárakat képes kiharcolni nekünk. Persze ez is csak egy szolgáltatás, a szolgáltatásnak pedig mindig akkor a legmagasabb az ára, mikor a kereslet nagy, a konkurencia pedig kicsi.

Aki ebbe a játszmába nem menne bele, annak magának is egy kicsit építési vállalkozóvá kell válnia, azaz sokat kell tanulnia az építési technológiákról, a piaci viszonyokról, munkaerőmenedzsmentről. Ha a három pozíció közül bármelyik fogaskereke megakad valahol, garantáltan időbeli csúszásba, sok idegességbe és pluszköltségébe fog kerülni a bátor tulaj-kivitelezőnek. Ha önnek sincs elég ideje, kedve és energiája személyesen levezényelni egy építkezést, érdemes a kivitelezés terhét generálkivitelezőre hárítani. Mindenki másnak ott vannak a könyvek, internetes blogok és videók.

Írta: Szalay Csaba - dipl. építész