Laminált padló lerakása lépésről lépésre Építkezés

Laminált padló lerakása lépésről lépésre

2017. június 8.

Korábbi cikkeinkben már foglalkoztunk azzal, hogy a laminált padló lerakása előtt mi a teendő, illetve azzal, hogy mik azok a sarkalatos pontok, melyekre figyelni kell a burkolat lerakása során. Aktuális írásunkban a konkrét lerakásához szeretnénk útmutatót adni.

Amikor e padlótípus lerakása mellett döntünk, általában azért tesszük, mert viszonylag olcsó, esztétikus burkolatot szeretnénk, amit gyorsan – és egy kevés szaktudással -, akár mi magunk is lerakhatunk. Azonban számos dolog van, amit szem előtt kell tartanunk, hogy időtálló, szép, és biztonságos burkolatot kapjunk. Ennek érdekében most részletes leírással szeretnénk a munka előtt álló, vagy azt fontolgató olvasók segítségére lenni. Haladjunk végig együtt a klikk rendszerű laminált padló lerakásának menetén!

1. lépés

Mérjük le a burkolandó területet, hogy tudjuk hány m2 anyagra lesz szükségünk. Számoljunk még rá pluszban 4-5%-ot, hogy elegendő anyagunk legyen a fektetéshez. A párazáró fólia mennyiségének megállapításához kalkuláljuk bele, hogy a szélek mentén 5 cm ráhagyás szükséges, valamint azt, hogy a fóliát 20 cm átfedéssel kell terítenünk. Számoljunk a burkolatváltó profillal és a dilatációs profillal is, valamit a szegélyléccel és a tartójukkal is. A dilatációs profilt akkor ajánlott beépíteni, ha a helység szélesebb 8 méternél. Erre azért van szükség, hogy az anyag mozogni tudjon.

2. lépés

A padló ellenőrzése és megtisztítása. Amennyiben szőnyegpadlónk van, azt távolítsuk el (lehet találkozni, olyan megoldással, hogy a szőnyegpadlóra fektessük a lapokat, de ezt az újHÁZ Centrum szakértői nem javasolnák). A laminált padlót régi fapadlóra, parafára, PVC-re, vagy betonra tehetjük. A szegélyléc eltávolításánál ügyeljünk, arra, hogy a festett, tapétázott falat ne sértsük meg.

3. lépés

Ellenőrizzük a padló nedvességtartalmát. Nedves padló esetén várjuk meg, amíg kiszárad. Amennyiben mégsem száradna ki, forduljunk szakemberhez. A padló nedvességét házilag úgy ellenőrzöttjük, hogy a megtisztított beton felületre (por és egyéb szennyeződés ne legyen rajta) egy jókora fóliadarabot rakunk, és azt körberagasztjuk. 24 óra elteltével felszedjük a fóliát és megnézzük, hogy bepárásodott-e. Amennyiben rendelkezünk nedvességmérővel, úgy a padló nedvességtartalma 2%-nál nagyobb nem lehet.

Fontos, hogy a padló egyenletes, száraz és sima legyen. Egyenetlenség esetén, glettanyaggal és fogazott glettvassal lehet a hibát javítani. Nagyobb mértékű egyenetlenség és lejtés esetén, önterülős aljzatkiegyenlítőt is használhatunk.

4.lépés

A burkolatváltó profil helyének kijelölése. Ilyen profilra különböző burkolattípusok találkozásánál van szükség, mint például az ajtóknál. A gyártó leírásának megfelelőn rögzítsük a profilt.

5. lépés

Az ajtótok rövidítése. Erre azért van szükség, hogy padlót a tok alá be lehessen csúsztatni. Ehhez egy kis darab párazáró-fóliát és habfóliát, valamint egy elem laminált padlót rakjunk egymásra. Mérjük fel a tok aljára a magasságot, és ehhez adjunk hozzá 1 millimétert. Így az ajtótok alá szépen becsúsztatható az elem. Ügyeljünk arra, hogy ne toljuk ütközésig. Érdemes új építésnél vagy egy ajtó beépítésénél előre gondolkodnunk, és a magasságot ennek megfelelően beállítani.

 6. lépés

A párazáró fólia lerakás. A széleken 5 cm magasra kell húzni. A fóliát 20 cm átfedéssel kell leraknunk, amit ragasztószalaggal kell rögzítenünk. Amennyiben megfelelően raktuk le a fóliát a diffúziós nedvesség nem fog átszivárogni, így megelőzhetjük az ebből adódó károsodást.

 7. lépés

A habfólia lerakása. Itt ügyeljünk arra, hogy folyamatosan, a laminált padló lerakásának ütemében rakjuk le a fóliát. Tehát miután lerakjuk az új sort habfóliát, rögtön rakjuk az új sor laminált padlót. Így elkerülhető a fólia felpúposodása. Itt ráhagyásra és átfedésre nincs szükség. A habfóliát egymáshoz ragasztószalaggal rögzítsük, hogy ne csússzon el. Ennek a fóliának a szerepe a hang terjedésének megakadályozása. Természetesen nemcsak habfólia létezik. Gyártótól és fűtési rendszertől függően eltérő alátétrendszert is alkalmazhatunk. Fontos, hogy az adott gyártó által javasolt alátétrendszer kerüljön beépítésre.

 8. lépés

A laminált padló lerakása. Fontos, hogy a legnagyobb beeső fény irányába kell a padlót lerakni. Ez az irány a helység legnagyobb ablakfelülettel ellátott része. Az első laminált elemet féderrel a fal felé kell rakni 7-10 mm-re. Ezt a legegyszerűbb távtartó ékek (barkácsboltban kaphatók) segítségével meghatározni. Fontos, hogy annyi hely maradjon, hogy az anyag tudjon dilatálni, mert méterenként kb. 2 mm-t számolhatunk a hőtágulásra. Ezt követően jön az újabb elem. A 2 elemet illesszük, és nyomjuk össze. A pontos beállításhoz használjunk ütőfát, de közvetlenül az elemekre még gumikalapáccsal se üssünk. Egy laminált padló darabbal (melynek a féderes oldalát használjuk) a laminált padló két elemét (egy kissé megemelve) könnyen a megfelelő szögbe tudjuk állítani. Mindezek után egy ütőfával és egy könnyű kalapáccsal üssük össze a 2 elemet. Billenőklikkes padlólap esetében a rövidebb oldalon összeillesztjük az elemeket, majd ezt követően az egész sort bebillentjük és az előző sorral illesztjük (akasztjuk) össze. Ajánlatos a burkolást, a bejárattól a legmesszebb lévő sarokban kezdeni, hogy a már lerakott elemekre ne lépkedjünk fölöslegesen, mert a félig elkészült munka folyamán a lapok elcsúszhatnak, sérülhetnek, illetve fölöslegesen karcolódhatnak.

Az elemeket addig rakjuk ezzel a technikával, amíg a sor végére nem érünk. Ott az újabb elemet, a távtartó ék és a már lerakott elem közé rakjuk, majd derékszögmérő segítségével, az új elemre a méretet feljelöljük. Fontos, hogy a jelöléshez az elemet fordítsuk meg 180o-al, hogy a levágandó anyagot az elem végére jelöljük fel (tehát az utolsó darabot is tudjuk az előző darabhoz csatlakoztatni), Az elem levágásához a legjobb a körfűrész (asztali, kézi), de ennek híján dekopírfűrészt, illetve kézifűrészt is használhatunk. A sor végén (mivel ütőfát nem használhatunk) vonóvas segítségével tudjuk az elemeket összeütni.

A levágott elem nem selejt, ha minimum 30 cm hosszú! Ezzel lehet a következő sort indítani. Ez azért is fontos, hogy a következő sor ne legyen keresztkötésben. Tehát mindenképpen a 2 sor elemei 30 cm elcsúszásban legyenek egymástól! Amennyiben nincs levágott darab, mert a sor úgy jött ki, vagy a végén a darab kisebb a fenti értéknél, új elemdarabot vágjunk, nehogy a kötések a két egymás melletti sorban ugyanott legyenek.

Az ajtóhoz érve vágjuk az elemünket méretre. Ezt követően az előre rögzített profilváltó takaróelemét pattintsuk a sínre. Azért, hogy az ajtót csukni lehessen, az ajtó alját méretre kell gyalulni. Itt is a segítségünkre lehet egy laminált padló elem, mellyel egyszerűen jelölhetjük a kellő magasságot. Az utolsó sor lerakása egy kicsit bonyolultabb, mert nagy valószínűséggel nem pont egy elemnyi hely lesz a fal és az utoljára rakott sor között. Ezért hosszában kell a szoba teljes nagyságában az elemeket méretre vágni. A távtartó ékek segítségével a laminált padlót illesszük a falnak, és fektessük az elemet az előző sorra. Ezt követően az átfedést jelöljük fel (mondjuk egy másik laminált padló vagy egy hosszú egyenes léc, (pl. alumínium léc vízmérték) segítségével, majd vágjuk le a fölös darabot. Ezt követően lehet a szegélyléceket felrakni. Lehet, fúrni, (ez a legjobb megoldás), vagy ragasztani a szegélyléc tartókat. A lényeg, hogy magához a padlóhoz ne rögzítsük (például szöggel), mert a dilatálás következtében a léc, illetve maga a padló is sérülhet. Egy jófajta szegélyléc azért is praktikus, mert a kábeleket is elrejthetjük alá.

A speciális esetek, mint a lépcső, radiátor, csövek helyének kivágása sem bonyolult feladat. Mérjük fel az aktuális elemre a kívánt lyuk helyét, majd egy nagyobb lyukfúróval fúrjuk ki. Ezt követően vágjuk ki az elemből egy darabot, úgy, hogy a lyukat vagy lyukakat megfelezzük. Az így kapott darabot pedig a lap lerakása után lehet beilleszteni a helyére, a másik oldalról. Minden ilyen kivágásnál 8-10 mm-el nagyobb méretet vágjunk, hogy a padló megfelelően tudjon tágulni.

Figyeljünk arra is, hogy a munka megkezdése előtt legalább egy napot álljon a lerakni kívánt burkolóanyag az adott helyen, hogy igazodjon a környezet paramétereihez. Fontos továbbá, hogy a különböző gyártók termékei eltérhetnek egymástól, ebből adódóan a lerakási módjuk is különbözhet. Ezért a gyártó utasításait mindenképpen tartsuk be!

Arról, hogy milyen rendszerű az adott laminált padló (pl.: patentklikkes, vagy billenőklikkes) a vásárlói tájékoztatóban, vagy az áru eladójától tájékozódhatunk. A padlólap kiválasztásakor ne csak arra figyeljünk, hogy milyen színű, hanem arra is, milyen a karc- és kopásállósága. A választás attól függ, hogy milyen igénybevételnek lesz kitéve. Egy nappaliba, vagy irodába szánt burkolatnak egyértelműen jobb paraméterrel kell rendelkeznie, mint egy hálószobába kerülőnek, ahol az igénybevétel nem olyan mértékű.

A padló lerakása nem bonyolult, de odafigyelést, precizitást, tájékozottságot és egy minimális barkácskészséget igényel. Jó munkát kívánunk!