Árnyékolás magas fokon Felújítás

Árnyékolás magas fokon

2019. június 26.

A nyári kánikulában a ház minden sarka többszörösen felértékelődik, mely egy kis árnyékot ad, ahol egy kicsit ejtőzhetünk a nap legmelegebb óráiban. Ki munkáját végezni, ki pedig pihenni húzódik vissza a ház napfénytől védettebb szegletébe, mikor igazán forrón sütnek a nap sugarai. Az árnyék nem mindenkinek jelenti ugyanazt, hiszen a legtöbb épületrészt, mint háló, nappali, terasz, mind-mind különbözőképpen lehet a naptól megvédeni. A következő sorokban sorra is vesszük milyen lehetőségeink adódnak, ha tovább javítanánk házunk, lakásunk árnyékolásán.

Mielőtt azonban elmerülnénk az árnyékolók tengerében, szót kell ejtenünk egy fontos szempontról, mely alapjaiban határozza meg próbálkozásunk sikereit. Nem mindegy, hogy a lakótérben, vagy a kívül helyezkedik el az árnyékoló. Miután a nap sugarai a fény mellett hőenergiát is hordoznak magukban, így nem mindegy, hogy csak lefogjuk a fényt, vagy a hőnek is csapdát állítunk, mielőtt találkozna, mondjuk az ablakaink üvegével. Tehát az, hogy az árnyékoló az épületen kívül, vagy belül helyezkedik el, döntő szempont kell, hogy legyen, ha a leghatékonyabb árnyékolási módot keressük. Felsorolásunkban a bentiektől haladunk a kintiek felé.

Függönyök, rolók, pliszéfüggönyök
A függöny minden bizonnyal az egyik legismertebb árnyékolási forma, mely elsősorban olyan falakba nyitott ablakoknál alkalmazható a legnagyobb sikerrel, melyek jó hőtároló képességgel rendelkeznek, ebből kifolyóan nyáron is hosszan megtartják hűvös kisugárzásukat, mivel lassan melegszenek át. Ilyen esetben elhanyagolható, hogy a fény ugyan kint reked, de az ablaktáblák ugyanolyan felmelegedésen mennek keresztül, mintha nem is árnyékolnánk. A felforrósodott ablaküveg és tok szép lassan a szoba levegőjét kezdi melengetni. Kis idő eltelte után az sem számít sokat, hogy szigetelt-e az ablak vagy sem. Fény szempontjából tehát lehet közel tökéletes árnyékoló a függöny, de hő szempontjából nem. Hőtechnikai szempontból hasonlók a rolók, és pliszéfüggönyök is, ezek inkább a függöny helytakarékosabb alternatívái.

Reluxák, szalagfüggönyök
A lamellás árnyékolók belső oldali típusa teljesítményben nem sokban különböznek a fent említett társaitól, hiszen hővédelmet csak annyiban biztosítanak, amit a sötétítés mögötti tárgyak felmelegedésétől való megóvásával biztosítani lehet. Amiben egyedit tudnak nyújtani a lamellás rendszerek, az a nyitott és zárt állapotban is tapasztalható takarékos helykihasználás, és a különleges fény-árnyék hatás keltette hangulat, mely félig nyitott állapotban tapasztalható. A felsorolt benti rendszerek előnye még a könnyű, gyors kezelhetőség, mely a kinti rendszerekre nem minden esetben jellemző.

Zsaluziák, redőnyök, ablaknapellenzők, zsalugéterek, ablaktáblák,
Aki hatékonyabb árnyékolóra vágyik, az épület külső frontján látja el a nyílásokat árnyékolással. A zsaluzia egy a reluxához hasonló rendszerű, lamellás árnyékoló, mely a lammellák közt kiválóan átszellőzik, másrészt érdekes fényhatást biztosít. A stabilitását egy vezetősín biztosítja, vezérlése pedig akár elektromotoros módszerrel is biztosítható. Ennélfogva a lamelllák szöge, és nyitástávolsága lehet olyan, hogy a hőt nagy hatékonysággal felfogja, de némi fényt mégis beenged. A redőnyök ugyancsak sínes rendszerben készülnek, és ha beépített redőnyökben gondolkodunk, érdemes már a hőszigetelés és a külső vakolás, burkolás előtt betervezni. Ilyenkor előnye, hogy nyitott állapotban szinte nem is látszik, de ez a beépített zsaluziára is ugyanígy elmondható. Az ablaknapellenző tulajdonképpen egy erős szövet roló, mely stabilitását a vezetősínnek köszönheti, nagyon helytakarékos, és visszafogott megjelenésével modern arculatot kölcsönöz a homlokzatnak.
Ezeknél egy fokkal nehezebben kezelhető megoldás a zsalugáter, vagy ablaktábla, melyek közül csak az első szabályozható. Kivitel, megvalósítás szempontjából ezek a rendszerek egyszerűek, de anyagigényesek, az asztalosipar számára extra szolgáltatásnak számítanak, ami az árazásán meg is látszik. Az árnyékoláson túl az épület arculatán is jelentősen változtathatunk velünk.

Pergolák, napellenzők, napvitorlák, előtetők árnyékolása
A teraszok bizonyos napszakokban tulajdonképpen használhatatlanok, ha nem rendelkeznek árnyékolással. Nagyméretű burkolt felületek túlzott felmelegedése nem csak a közérzetünknek, a burkolatoknak sem tesz jót. Aki nem rendelkezik előtetővel, nyitott, akár állítható lammellázatú pergolával, napvitorlával, vagy kihajtható napellenzővel védekezhet. A napvitorla leggyakrabban egy vagy két háromszög alakú, nagyon esztétikus, de a formájából adódóan csak közepes árnyékolási képességgel rendelkezik. Mindig lesznek olyan holt terei, ahol csak minimális árnyékot biztosít. Előnye, hogy bárhol felállítható. Ezzel szemben akár nagyméretű lefedettség is elérhető a kihajtható napellenzővel. Felszerelése a falra történik, erős dűbelekkel. Ennélfogva inkább csak a fal, vagy a külön neki készített tartószerkezeti állvány közelében ad árnyékot. Nagyon hatékony, bár vihar esetén mindkét rendszert – a napvitorlát és a napellenzőt is- javasolt összecsukni.
Vihar esetén védettebbek az átlátszó előtetők nyitva felejtett árnyékolásai. Üvegezett előtetők szarufái közé például rolós árnyékolás építhető be. Itt nem oly hatásromboló az, ha az üveg alatt helyezkedik el, hiszen a levegő szabadon járhat az üveg mindkét oldalán, hűtve azt. Fény ellen viszont kiválóan teljesít, és a terasz padlózatát is árnyékosan tartja, mely így napközben is használhatóvá válik.

A terasz árnyékolása akkor igazén hatékony, ha a nem csak a teraszt, hanem a környezetét, azaz a mögöttes falakat, ablakokat is árnyékolja, ablakok árnyékolása pedig kívül a leghatékonyabb. Ha ezeket szem előtt tartjuk, jó eséllyel akár klímaberendezés nélkül is átvészelhetjük a nyarat.

További cikkek a témával kapcsolatban:

Írta: Szalay Csaba - dipl. építész