Újház Centrum
0
Minden, amit a kerítésekről és építésükről tudni érdemes Felújítás

Minden, amit a kerítésekről és építésükről tudni érdemes

2021. június 28.

A kerítés sokkal fontosabb, mintsem azt elsőre gondolnánk. Hiszen mi mindent kell tudnia egy jó kerítésnek? Először is a kerítés jelöli ki a telekhatárt, illetve választja el a magántulajdont a közterülettől. Éppen ezért a kerítésnek elsődlegesen védelmi funkciója van: megvédi a tulajdonunkat és a magánéletünket a kíváncsi tekintetektől és a nem kívánatos betolakodóktól. Ugyanakkor a kerítés nem csupán kívülről, de belülről is véd abban az esetben, ha kisgyermek vagy kutya van a háznál. A kerítés akadályozza meg, hogy akár a gyermek, akár a kutya kijusson az udvarról.

Annak ellenére, hogy a kerítéstől elsősorban azt várjuk el, hogy megvédjen minket és a tulajdonunkat, esztétikai elvárásoknak is meg kell felelnie. Az utca embere gyakran a kerítést veszi észre először, és egy szép, mutatós kerítés sokat tud dobni az összképen, ahogyan egy stílusában oda nem illő, elhanyagolt kerítés pedig nagyon sokat tud rajta rontani. Emiatt kerítésépítés előtt gondoljuk végig, milyen szín, illetve anyag illene a házunk és kertünk hangulatához, valamint az utcakép megjelenéséhez.

Ma már számtalan anyag – fa, fém, műanyag, kő, kovácsoltvas – közül választhatunk, ha kerítésekről van szó. Mostani írásunkban megvizsgáljuk, hogy melyiknek mi az előnye és hátránya, egyik vagy másik milyen stílushoz illik, valamint azt is, hogy mi mindenre kell figyelnünk kerítésépítés során.

A kerítés több, mint elsőre gondolnánk

A kerítés az otthonunk első védvonala, emiatt egyáltalán nem mindegy, hogy milyen. Ma már annyiféle anyagból és típusból választhatunk, hogy mind megtalálhatjuk, hogy melyik is illik leginkább az elképzeléseinkhez és a házunk stílusához.

Milyen a jó kerítés?

A jó kerítésnek igazán három kritériumnak kell megfelelnie: legyen szép, masszív és stabil. A kerítés meg kell, hogy védjen bennünket és a tulajdonunkat, ezért elengedhetetlen, hogy strapabíró és biztonságos legyen. A funkcionalitás mellett természetesen érvényesül az esztétikum is, ezért egy jó kerítés stílusában és megjelenésében is illik a házunkhoz és a lakókörnyezethez egyaránt.

A kerítés elemei

Bár sokféle anyagból és típusból választhatunk céljainktól függően, a kerítések felépítése alapvetően megegyezik. Az összes alapja a lábazat, amelynél mindenképp tartsuk szem előtt az arányokat: egyharmad-kétharmad. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a lábazat mindig egyharmad, míg a kerítésmező kétharmad legyen. Ettől az aránytól lesz ugyanis a kerítés szép, mutatós. A lábazat és a kerítésmező mellett a kerítések harmadik alapvető pedig eleme az oszlop.

Abban az esetben, ha a kerítéssel a házunkat kívánjuk körbekeríteni, mindenképp terveznünk kell gépkocsibehajtót, valamint személykaput is. Ezek esetében is nagyon fontos a megfelelő méret kialakítása. A gépkocsibehajtó esetében minimum 3,2 méterrel számoljunk, míg a személykapura bőven elég, ha 1-1,1 métert szánunk, ennél szélesebbre nem lesz szükségünk.

A kerítések típusai

A kerítéseket csoportosíthatjuk különféle szempontok szerint, így például megkülönböztethetünk funkcióját tekintve zárt, ipari, szolid, nyitott, utcafronti és vadvédelmi kerítést is. Ugyanakkor a legalapvetőbb csoportosítás egyértelműen az, amikor a különféle anyagok szerint különböztetjük meg egymástól a kerítéseket, ezért most azt nézzük meg részletesebben, hogy milyen sokféle anyagból készülhet kerítés.

Milyen anyagokból készülhet kerítés?

  • A kerítések legtermészetesebb típusa a sövénykerítés, amely nem csupán környezetbarát, de növeli a levegő páratartalmát, felfogja a szelet és megköti a port is. Ugyanakkor azt tudni kell, hogy hangszigetelés szempontjából egyáltalán nem hatékony, illetve további hátránya, hogy még egy gyorsan nővő növény esetében is legalább 3-4 év, mire kerítésmagasságú lesz a sövény.
  • A természetességnél maradva jöjjön a legnépszerűbb kerítéstípus: a fa. Nagy előnye, hogy könnyen megmunkálható és formálható, gyakorlatilag bármilyen formát készíthetünk belőle. Mivel olyan színűre festjük, amilyenre csak szeretnénk, garantáltan megtaláljuk a stílusunkhoz leginkább passzolót. Ugyanakkor a fakerítés szinte folyamatos odafigyelést és karbantartást igényel, emiatt csak akkor érdemes ezt választani, ha erre van is időnk.
  • Újabban elterjedt a fakerítés alternatívájaként a műanyagból készült léckerítés, amely megszólalásig hasonlít a faléchez. Alapvetően ellenálló, ugyanakkor az extrém időjárási körülményeket nem viseli valami jól, ezért kevésbé tartós.
  • A legolcsóbb megoldást egyértelműen a drótkerítés jelenti a mai napig, amelynek nagy előnye, hogy olcsó, és gyorsan telepíthető beton – vagy faoszlopok segítségével. Ugyanakkor kevésbé strapabíró vagy masszív, ezért nagyobb testű állatok mellé nem igazán javallott.
  • Ha valóban olyan kerítést szeretnénk, ami tartós és átláthatatlan, jó választás lehet a kő – vagy a betonkerítés is. Előbbi mediterrán hangulatot is kölcsönöz az otthonunknak. Mindkettő hosszantartó, strapabíró és bármilyen időjárási körülménynek ellenáll. Ideális választás, ha tartós, masszív kerítésre vágyunk.
  • Ugyancsak rendkívül tartós és nagyon mutatós a kovácsoltvas kerítés. Azt azonban meg kell említeni, hogy ez nem illik minden stílusú házhoz, ezért kovácsoltvas kerítés telepítése előtt érdemes ezt is átgondolni. Eleganciát sugároz, aminek köszönhetően igazán karakteres eleme lehet az otthonunknak.

Hogyan válasszuk ki az ideális kerítést?

Amikor kerítésépítésre adjuk a fejünk, számos szempontot kell figyelembe vennünk, és tisztáznunk kell néhány alapvető kérdést. Először is azt, hogy egyáltalán milyen céllal építjük a kerítést, és mennyire szeretnénk, ha a kerítés takarna, ugyanis választhatunk zárt vagy nyitott kerítést. Mindkettőnek van előny és hátránya. A zárt kerítés előnye, hogy valóban eltakar mindent a szomszédok és a külvilág előtt, így például sajnos azt is, ha idegenek garázdálkodnak a házunk körül. Ezzel szemben a nyitott kerítés betekintést enged a kíváncsi szemeknek, így jól láthatóvá válik az is, ha valamilyen nagyobb értéket tartunk az udvaron.

A következő kérdés az, hogy egyrészt mennyire sürgős a kerítés, másrészt milyen anyagi kerettel számolunk. Fontos kérdés továbbá, hogy mennyi időt tudunk szánni a karbantartásra, valamint természetesen az is, hogy milyen stílusú és színű kerítés illik a házunkhoz, a kertünkhöz és az utcaképhez.

Lévén kerítésekről van szó, egyáltalán nem elhanyagolható szempont a biztonság. Nagyon fontos, hogy megvédje az értékeinket és a magánszféránkat. Abban az esetben pedig, ha gyerek vagy kutya is van, a biztonság nem csupán azt jelenti, hogy a kerítés védelmet nyújt. Fontos, hogy sem a gyermek, sem a kutya – vagy egyéb háziállat – ne tudjon kijutni a kerítésen.

A kerítéstervezés mozzanatai

Fontos tisztázni, hogy kerítést nem kötelező építeni, és a kerítésépítés nem engedélyhez kötött, ugyanakkor a helyi építési szabályzat meghatározhatja azt, hogy miként is alakíthatjuk ki. Már a tervezéskor tartsuk szem előtt, hogy a kerítés kizárólag az ingatlan saját területén állhat, és sem a nagykapu, sem a kiskapu nem nyílhat kifelé, mert balesetveszélyes, valamint nem lehet magasabb, mint két és fél méter.

Ugyan a kerítés megépítéséhez szükséges lesz szakembereket bevonni – így például kőművest, lakatost, illetve elektromos kapu esetében kapuvezérlő elektronika beépítésében járatos szakembert, azonban a tervezést mi magunk is elvégezhetjük online kerítéstervezőknek köszönhetően. Ezek olyan szoftverek, amelyekben be tudjuk állítani, hogy hány darab oszlopot szeretnénk, hogyan szeretnénk a kerítés elrendezését, valamint azt is, hogy hol legyen a kiskapu és a nagykapu. A terv elkészítéséhez ezek ugyanis elengedhetetlenek. Az online tervezővel gyorsan és egyszerűen készíthetünk látványtervet az igényink és a helyi adottságok figyelembevételével, ami nagyban megkönnyíti az anyagbeszerzést is.

A kerítés építés folyamata

Bármilyen kerítést is építünk, az egyik legfontosabb lépés az alap elkészítése. Az alap tulajdonképpen nem más, mint egy beton sáv, amely tartja az oszlopokat, valamint a kerítést is. Ezen kívül még egy funkciója van: megakadályozza, hogy a kutya ki tudjon ásni a kerítés alatt. Az alap készítésekor vegyük figyelembe, hogy Magyarországon kb. 50 centiméter a fagyhatár, ami azt jelenti, hogy télen fél méter mélyen átfagy a talaj. Ha erre nem figyelünk, komoly problémát okozhat, ugyanis akár ki is fordíthatja a helyéről a kerítést. Annak érdekében, hogy ezt elkerüljük érdemes 80-100 centiméter mélységig készíteni az alapot.

Először mérjük ki a kerítés helyét, bejelölve a sarkokat, valamint az oszlopokat is. Fontos, hogy ne csak a kerítések oszlopait betonozzuk le, készítsünk a kerítés egésze alatt sávalapot, amely minden esetben kb. 10 centiméterrel legyen szélesebb, mint maga a kerítés. Ezután állítsuk bele az oszlopokat nagyon ügyelve arra, hogy egyenesen álljanak, ugyanis miután megkötött, nem tudunk már korrigálni az esetleges ferdeségen.

Ha egyszerű drótkerítést készítünk, erősítsük fel a feszítőhuzalokat, majd pedig tegyük fel a drótfonatot is, amelyet az oszlopokhoz is oda kell erősíteni! Fakerítés esetében természetesen a következő lépés a lécek felcsavarozása. Lényeges, hogy ez esetben ügyeljünk arra, hogy milyen távolságot hagyunk egy-egy faléc között, hiszen ezen múlik, hogy mennyire lesz átlátható, vagy éppen zárt a kerítésünk.

Nem minden esetben van azonban arra szükség, hogy teljesen új kerítést építsünk, elegendő a már meglévő felújítása. Ez mind időben, mind anyagiakban kedvezőbb, ezért mielőtt elbontanánk a régit, mindenképp vizsgáljuk meg, hogy menthető-e. Fakerítés esetében ez legtöbbször azt jelenti, hogy a felületek bevonatát kell korrigálni, mert megrepedezett vagy lepattogzott. Először is a korábbi réteget távolítsuk el, kezeljük a fát, majd végül fessük le. Ne feledkezzünk meg a fém részekről is, amelyek esetleg az időjárás viszontagságainak kitéve rozsdásodni kezdtek.

A kerítés fontos feladatot lát el, hiszen megvédi nem csupán a tulajdonunkat, de a magánszféránkat is, éppen ezért nem mindegy, hogy milyen típusú kerítéssel vesszük körbe a házunkat. Tervezéskor figyelembe kell venni, hogy milyen céllal készül a kerítés, mennyit szeretnénk rá költeni, valamint azt is, hogy mennyi időt tudunk a karbantartásra fordítani.

Kollégáink mindezt szem előtt tartva segítenek kiválasztani az elképzeléseinek leginkább megfelelő anyagot, és látják el jótanácsokkal, ötletekkel. Forduljon hozzánk bizalommal!