Újház Centrum
0
Nyissunk ajtót a praktikumnak! Tolóajtó, mint alternatíva Felújítás

Nyissunk ajtót a praktikumnak! Tolóajtó, mint alternatíva

2018. október 2.

Elválaszt, vagy összekapcsol, hangot és hőt szigetel. A nyílászárók tervezésénél, vagy felújításának gondolatánál sokakban felmerül egy helytakarékosabb megoldás keresése. A beltéri ajtóknál döntő szempont a kényelmes és praktikus használhatóság, valamint az esztétikum.

A tolóajtó igazán különleges megoldás lehet a lakásunkban, és meg is felel az említett kritériumoknak. Különösen kisebb alapterületű lakásokban, vagy olyan helyiségekben érdemes elgondolkodnunk a beépítés lehetőségén, ahol minden négyzetcentiméter számít, illetve ahol két ajtó egymásra nyílását szeretnénk kiküszöbölni. A ’80-as ’90-es évek klasszikus megoldása erre a problémára a műanyagból készült harmonikaajtó volt, amely funkcionalitását tekintve ugyan megfelelt az elvárásoknak, ám dekoratív látványt nem igazán nyújtott.

Mára azonban modernebb és gyönyörű megoldások közül választhatunk, és már az építkezés megkezdése előtt tervezhetünk tolóajtót két helyiség közé. Ha pedig felújítunk, akkor sem kell lemondanunk a tolóajtó nyújtotta praktikumról, hiszen akár utólag is beépíthetjük.

Felújítás? Ajtócsere? Ezt kell tudni az utólag beszerelhető tolóajtókról

Az ajtó síkjában futó tolóajtó nagy előnye, hogy könnyen felszerelhető. Az ajtólap ebben az esetben görgők segítségével van egy sínrendszerre rögzítve. A síneket az ajtó megjelenéséhez igazodva lehet borítani, vagy kialakíthatunk az ajtólapnak egy, a lakás enteriőrjéhez igazodó dizájnos fogadó tokot. A leggyakoribb megoldás, hogy egy vezetőprofilt helyezünk el a fal mellett, így a lap kap egy viszonylagos stabilitást és attól sem kell félnünk, hogy elbotlunk a sínben. A háziasszonyok örömére ennél a megoldásnál a por sem ül meg a sínben, egyszerűbb takarítani, tisztán tartani.

Hátránya ennek a megoldásnak, hogy mivel az ajtó a fal síkjában mozog, nem lehet az útjában semmi. Az ajtó és a homlokzat közt kb. 2 cm távolság van, így a hang-, por- és hőszigetelése gyengébb, mint egy hagyományos ajtóé.  A por és a huzat okozta kellemetlen hatások enyhítésére érdemes felraknunk apró sörtecsíkot, amely mérsékelni tudja ezt a negatívumot.

Tolóajtó tervezése, már az építkezésnél

A tolóajtók falban futó változatát előregyártott profillal szerelik be a gipszkarton felületbe. Ez tartalmazza a szükséges vasalatokat, ütközőket, görgőket és síneket egyaránt. Ennél a megoldásnál az ajtólap is ide, a falba fut be, ezért már az építkezés előtt el kell döntenünk, ha ilyet szeretnénk beépíteni. A falkávát az esztétikus megjelenés érdekében egy tok tartja. Ennek a konstrukciónak a kivitelezése jóval drágább, mint az utólag beépíthető változaté. Ha emellett döntünk, érdemes áldoznunk az ajtó szerkezetének minőségére, hiszen egy esetleges javítás csak a fal bontásával végezhető el. Vegyük figyelembe azt is, hogy a fal vastagsága nagyobb lesz, tehát a helyiség nettó alapterületéből is veszítünk ebben az esetben.

Mindkét típusú tolóajtóra igaz, hogy az ajtólap kiválasztásának egyedül az igényeink és a fantáziánk szabhat csak határt. Készülhet például bútorlapból, biztonsági üvegből, festett tömör fából, furnérból, tükörből. Mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. A tolóajtónk megjelenésének exkluzivitását és praktikumát fokozhatjuk fogantyúkkal, zárral, sőt motorral is. Arra azonban figyeljünk oda, hogy az ajtólap súlya mekkora lesz, és mindig ehhez méretezett görgőt, felfüggesztést és sínt válasszunk!