Jót tenni jó! - Újra megszépül egy óvoda, indul az 5. Pöttöm Fürdő Program

2022. június 15.

„Jót tenni jó” kampánya keretében immáron ötödik alkalommal hirdeti meg a CSR Hungary-díjas Pöttöm Fürdő Programot az újHÁZ Centrum. A jótékonysági akcióban a győztes óvoda mosdóját többmillió forint értékben újítja fel a vállalat, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikót kap. A szervezők május 23. és június 30. között várják az önkormányzati fenntartású óvodák jelentkezését a pottomfurdo.hu oldalon, ahová a pályázati dokumentumok mellett egy olyan közös rajzot kell feltölteni, ami a gyerekek álomfürdőjét ábrázolja. Annak érdekében, hogy minél többekhez eljusson a program híre, ajánlani is lehet óvodát a honlapon. Arról, hogy melyik 11 pályamű kerül a döntőbe, idén is a közönség dönt, a győztest pedig a zsűri választja ki, amelynek az újHÁZ Centrum vezetősége mellett a program nagykövete, Kovács-Nyári Diána is tagja.


Az újHÁZ Centrum Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi vállalataként azért indította el „Jót tenni jó” kampányát, hogy olyan programokat hozzon létre, amellyel valódi változást hoznak el a társadalom számára.

A Pöttöm Fürdő Program célja, hogy a gyermekek második otthona, az óvoda körülményeit javítsák, és komfortosabb környezetet alakítsanak ki. A vállalat szívügyének tekinti a projektet, amely 2020-ban a CSR Hungary díjat is elnyerte a Legjobb jótékonysági akció kategóriában.

„Számos kezdeményezéssel teszünk azokért, akiknek szüksége van a segítségre, de talán a Pöttöm Fürdő Program esetében a legnemesebb a cél, hiszen gyermekek kívánságait teljesíthetjük. Idén 5. alkalommal keltjük életre egy ovis csoport elképzelését, ami néha kihívásokkal teli, de minden percet megér az a boldogság, amikor a kicsik átveszik a vadonatúj mosdót. Alig várom, hogy lássam ezúttal is, miket álmodnak meg. Tavaly például egy igazi vízivilág elevenedett meg a fürdőben” – mondta Dr. Rázsóné Szórády Csilla az újHÁZ Centrum vezérigazgatója.

Az önkormányzati fenntartású óvodák május 23. és június 30. között adhatják be jelentkezési igényüket az oldalon: pályázni a szükséges dokumentumok kitöltése mellett egy, a gyerekek által közösen rajzolt képpel lehet, amely álmaik fürdőjét ábrázolja.

A tavaly bevezetett szabály alapján idén is közönségszavazáson múlik, hogy mely óvodák rajzai kerülnek be a döntőbe – a pályaművekre bárki leadhatja szavazatát a weboldalon keresztül, egészen június 30-ig. Annak érdekében, hogy a pályázat híre minél több óvodához eljusson, nemcsak voksolni, de ajánlani is lehet: ehhez csupán egy űrlapot kell kitölteni a pottomfurdo.hu/ajanlas oldalon, a szervezők pedig felveszik az intézménnyel a kapcsolatot.

A 11 legtöbb szavazatot kapott rajz közül aztán a zsűri választja ki azt a győztes intézményt, amelynek mosdóját több mint egymillió forint értékben újítja fel az újHÁZ Centrum, a további 10 döntős pedig egy-egy kültéri újHÁZikót kap.

A pályaműveket a program nagykövete, Kovács-Nyári Diána, az újHÁZ Centrum vezérigazgatója, Dr. Rázsóné Szórády Csilla és a vállalat marketing igazgatója, Döry Gábor bírálja majd el. A döntésben számos szempont szerepet játszik majd, például az óvodai összlétszám, a mosdó aktuális állapota vagy a felújítást indokló más tényezők.

„Egy pillanatig sem haboztam, amikor újra felkértek a Pöttöm Fürdő Program nagykövetének, hiszen nagyon közel áll a szívemhez ez a kezdeményezés. Szülőként és magánemberként is úgy gondolom, hogy a komfortos, tiszta környezetnek az óvodások számára nem kiváltságnak, hanem alapfeltételnek kell lennie. A tavalyi rajzok szuperek voltak, a gyerekek elképesztő tehetségesek, ezért csak attól félek, hogy a végén alig fogok tudni választani” – mondta Kovács-Nyári Diána, a Pöttöm Fürdő Program nagykövete.

Az eredményhirdetésre július 15-én kerül sor.

A 2022-es Pöttöm Fürdő Program bemutató videója a legfontosabb tudnivalókat is tartalmazza: