Jót tenni jó! - Az otthon biztonságát támogatja karácsonyi adományával az újHÁZ Centrum

2020. december 9.

Az újHÁZ Centrum „Jót tenni jó” programja keretében idén karácsonykor az SOS Gyermekfalvak Alapítvány számára nyújt anyagi segítséget, akik ugyanannyira elkötelezettek,hogy szerető otthont teremtsenek nehéz sorsú gyermekeknek, mint amennyire az újHÁZ Centrum is küldetésének tekinti, hogy támogató és szakértő partnere legyen az építkezőknek, felújítóknak az otthonteremtésben!


Kétszer ad, aki jól ad
Ez az év számos tekintetben más volt, mint a korábbiak, a bajban még inkább felértékelődtek az emberi kapcsolatok, a segítség szerepeés az összefogás ereje is. A koronavírus járvány közepette nemcsak saját kihívásainkkal kell szembe néznünk, hanem meg kell látnunk azokat is, akik a legvédtelenebbek, a legkiszolgáltatottabbak – vallja az újHÁZ Centrum. Ebben a szellemben alakították át a CSR Hungary díjas Pöttöm Fürdő programjukat, amely eredetileg egy óvoda mosdófelújítását célozta, de idén a személyes higiénia fokozását elősegítő érintésmentes szappanadagolókkal és edukációs foglalkoztatófüzetekel segítették az óvodákat. Ugyanezen gondolat mentén döntöttek úgy, hogy segítő kezet nyújtanak azoknak, akik mögött nem áll a család és az otthon szilárd támasza.

„Tudjuk, hogy a pandémia miatt az alapítványok és a segítő szervezetek számára befolyó adományok jelentős mértékben csökkentek, ezért idén karácsonykor anyagi támogatást nyújtunk az SOS Gyermekfalvak számára” – mondja Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az építőanyag-kereskedelmi hálózat vezérigazgatója.

Egyetlen gyermek sincs egyedül
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyerek nem élhet a szüleivel. Többségüket elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége miatt emelték ki a családból. Az SOS Gyermekfalvak intézményei közel 400 gyereknek nyújtanak szerető, biztonságos otthont. Az itt élő gyermekek számára azonban a pandémia okozta kihívásokkal történő megbirkózás az átlagosnál nagyobb lelki és fizikai megterhelést jelent. A család jelentette védőháló nélkül kell alkalmazkodniuk azokhoz a változásokhoz, amelyekhez a stabil körülmények között élő felnőtteknek is nagy nehézséget okoz.

„A gyermekek biztonságához, egészségük megőrzéséhez, és a nyugodt, kiegyensúlyozott légkör megteremtéséhez kívánunk hozzájárulni. Felajánlásunk egyúttal üzenet is, hiszen így szeretnénk éreztetni azt, hogy a megpróbáltatások és a válság ellenére sincsenek egyedül” - tette hozzá a vezérigazgató.

Nem ez az első alkalom, hogy a vállalat nemes ügyek mellé áll. 2016-ban elindított „Jót tenni jó!" programjukkal céljuk, hogy felhívják a figyelmet a lokálpatriotizmusra és az emberségességre, valamint, hogy másokat is motiváljanak arra, hogy közösségük aktív tagjaként tisztelettel és segítő szándékkal forduljanak egymás felé.

További híreink

Jót tenni jó! - Újra megszépül egy óvoda, indul az 5. Pöttöm Fürdő Program

„Jót tenni jó” kampánya keretében immáron ötödik alkalommal hirdeti meg a CSR Hungary-díjas Pöttöm Fürdő Programot az újHÁZ Centrum. A jótékonysági akcióban a győztes óvoda mosdóját többmillió forint értékben újítja fel a vállalat, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikót kap. A szervezők május 23. és június 30. között várják az önkormányzati fenntartású óvodák jelentkezését a pottomfurdo.hu oldalon, ahová a pályázati dokumentumok mellett egy olyan közös rajzot kell feltölteni, ami a gyerekek álomfürdőjét ábrázolja. Annak érdekében, hogy minél többekhez eljusson a program híre, ajánlani is lehet óvodát a honlapon. Arról, hogy melyik 11 pályamű kerül a döntőbe, idén is a közönség dönt, a győztest pedig a zsűri választja ki, amelynek az újHÁZ Centrum vezetősége mellett a program nagykövete, Kovács-Nyári Diána is tagja.

Tovább

Jót tenni jó! - Adománnyal segítünk újjáépíteni otthonokat

2020 decemberében földrengés-sorozat rengette meg a horvátországi Sziszek és Petrinya városát. Az emberáldozatokat is követelő katasztrófa következtében számtalan otthon vált lakhatatlanná, az újjáépítéshez pedig támogatásra van szükség. Vállalatunk ezért úgy döntött, hogy közel öt és félmillió forint értékű burkolattal segíti a károsultakat.

Tovább

Jót tenni jó - Mesés fürdőfelújítással segít Kovács-Nyári Diána és az újHÁZ Centrum

"Jót tenni jó” kampánya keretében ismét meghirdeti Pöttöm Fürdő Programját az újHÁZ Centrum, ahol idén a közönség dönti el, melyik 11 ovi jusson a döntőbe. Érdemes összefogni, hiszen a legtöbb voksot kapók közül választja ki a zsűri az abszolút győztest, akinek a vállalat egymillió forint értékben újítja fel a mosdóját, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikóval lesz gazdagabb.

Tovább