Újház Centrum
0
Házépítési kisokos kezdőknek - A kiépítés Építkezés

Házépítési kisokos kezdőknek - A kiépítés

2020. február 25.

Szerkezetépítéssel, azaz az épület teherviselő elemeinek kivitelezésével megkapja az épület a saját vázát.

A váz nem túlzó kifejezés az állapot jellemzésére, hiszen amit ilyenkor látunk. Csupasz falak, a tető formája ugyan kirajzolódik a gerendák által, de cserepet még nem látunk, ablakok sincsenek a helyén, belül minden üres és nyers. Mikor idáig eljutottunk, akkor kezdődik a belső kiépítés. Ebbe a munkacsoportba tartozik a belső szerelvényezés is. Ezt a munkafázist nem érdemes addig elkezdeni, míg a héjalás, azaz a cserepezés nem kerül a házra.

A félkész födémek és a falak ideális terepet nyújtanak az épületgépészet kiépítésére. Az ezeket ellátó infrastruktúra (vezetékek, csövek) részben ezek felületére, részben pedig felületbe vésve/ vágva kerülnek beépítésre. Mivel ezek a vezetékek, csövek akár egymás útját is keresztezhetik, még fontosabb, hogy szervezetten történjenek ezek a munkálatok. Ezzel elkerülhető, hogy több szakember akadályozza egymás munkáját a kivitelezéskor.

Víz, szennyvízbekötés
A vízbekötésnél a következő dolgokat érdemes szem előtt tartani. Könnyen megközelíthető helyre szereltessük a központi elzáró csapot. A csővezetékek hosszát érdemes minimálisra optimalizálni, attól függően, hogy milyen melegvízellátási rendszerre készülünk. A bojleres vízmelegítő esetén kimondottan nagy veszteség keletkezik abból, ha a víznek túl hosszú utat kell megtennie a csapig. Már tervezés idején határozzuk meg pontosan a mosógép, mosogatógép, mosogató, kerti csap, és a szaniterek helyét mind a friss, mind pedig a szennyvíz esetében is.

Fűtési vízrendszer
Ma már nagyon sok háztartás használ vizes rendszerű fűtést. A fűtés vízköre azonban a használati víztől különálló rendszer. Padlófűtés esetén a padlóban futó vízcsövek, szerelvények beszerelése is a belső kiépítés korai fázisaiban történik. A fűtőkörök nagyságát a szoba méretéhez kell igazítani, ezért a padlófűtés tervezése – a hatékonyság érdekében – mindig az épületgépész feladata.

Fűtés (Gáz, elektromosság, napelem)
Nyilván fontos kérdés, hogy mivel melegítjük a padlófűtés vizét. Ez a legtöbb esetben gázkazánnal történik, de természetesen más energiahordozókkal is fűthetünk. Egy biztos: már csak kondenzációs gázkazánnal és bélelt kéménnyel létesíthetünk ilyen típusú fűtést. A kondenzációs gázkazán elve azon alapszik, hogy a füstgázokkal távozni kívánó hő egy részét visszaforgatva hasznosítja a rendszer a fűtőközeg melegítésére. Természetesen ma, mikor a közlekedési eszközeink nagyobb része is elektromos hajtásra lesz átállítva, nem meglepő, hogy a fűtésrendszerek fejlesztése is megindult ebbe az irányba. Nem csak napkollektorokat, hanem a napelemeket is fel lehet használni erre célra. Ezen felül érdemes a hőcserélős technológiákat is figyelembe venni, hiszen ma már az egyik legrégebbi bojlergyártónk is épít erre a technológiára. Mikor mind a kazán, mind pedig a hőleadó rendszer elkészül, elkerülhetetlen a rendszer többszöri nyomáspróbája.

Villanyszerelési munkák
Elektromos eszközeink egyre hatékonyabbak. Viszont hiába fogyasztanak a modern gépek kevesebbet, ha használati eszközeinkből több van. Ez egyszerűen több csatlakozási pontot igényel. Napjainkban már nem csak a turmixgép elektromosságigényével kell számolnunk. Elekromos garázskapu, klímaberendezés, elektromos kerékpár töltő és még sorolhatnánk, mi egyébre kell még felkészülnünk, mikor egy új ház elektromos rendszerét tervezzük. Ne felejtsünk el felkészülni napelemek előkészítésére sem, hiszen ma már nem lehet tudni, mikor változnak úgy a piaci viszonyok, hogy mi magunk is kedvet kapjunk a beszereltetésükhöz.

Esztrichek, padlóburkolatok, szaniterek
Hiába a különös csengésű név, az esztrichek tulajdonképpen betont jelentenek, abból is egy válogatott szemcsenagyságú, és pontos összetételű masszát. Előnye, hogy a kis résekbe jobban bedolgozható, jobb önterülő képességgel rendelkezik. Ugyanolyan jó hővezető, mint az egyszerű beton, de sokkal pontosabban lehet vele dolgozni. Éppen ezért használják többek közt a nyers födémre szerelt padlófűtés csöveinek felszerkezeteként. Zsákos kiszerelésben könnyen beszerezhető, így szállítása sem okoz komoly gondot. Ugyan száradása hosszabb időt vesz igénybe, de csak ezután kezdődnek a padlóburkolási (lapozás, parkettafektetés) munkálatok. Ezután következhet a szaniterek beépítése.

Festési munkálatok, belső ajtók
A falburkolatok kialakítása nyilvánvalóan csak akkor készülhet, mikor minden egyéb, külső szemlélő szeme előtt rejtett szerkezet már beszerelésre került. Belső pucolásnál a fal pozitív éleire kell fokozottabban ügyelni. Ide minden esetben élvédő rögzítése ajánlott. Fontos kalkulálni már a tervezésnél azzal, hogy az egymással szomszédos helyiségek padlóburkolatainak felépítése (pl. a parketta és a járólap) különböző rétegvastagságú is lehet. Ha azt szeretnénk, hogy síkban találkozzanak, akár trükkökre is szükségünk lehet. A falfestékeket illetően érdemes megemlíteni azt is, hogy a ma egyre népszerűbb páradiffúziós szempontból előnyösebb, másképp kifejezve lélegző (pl. szilikát) festékekhez akár másfajta simítóvakolat szükséges lehet, mint a diszperziós festékhez.

A családi házak belső kiépítésének folyamata egyéni igényekhez mérten jóval széleskörűbb is lehet, egy azonban biztosan ajánlható: minden belső munkálatot ugyanolyan alapossággal tervezzünk/ terveztessünk meg, mint azt az építkezést megelőzően a teljes épülettel tettük, ez pedig azt is jelenti, hogy a kiviteli terv-szintű tervezésnek napjainkban egyre nagyobb szerepe van.

 

Írta: Szalay Csaba - dipl. építész